e-mail : kapcsolat@ujkezdet.hu

telefon : (20) 368-5865

Az Új Kezdet Párt hitvallása

Az „Új Kezdet” alapítói és tagjai hazánkért érzett felelősségünktől és aggodalmunktól vezérelve, szabad akaratunkból és meggyőződésünkből hívjuk életre e mozgalmat (pártot). Teret adunk a felelősen gondolkodó, a társadalmunkért és európaiságunkért őszintén és önzetlenül tenni akaró, és ezért áldozathozatalra kész személyeknek.

Hisszük, hogy helyi, civil- és közéleti szerepvállalásaink folytán, szavainkban és tetteinkben - a modernitás ismérveinek figyelembevétele mellett – a jelenben is érvényre tudjuk juttatni társadalomformáló értékeinket, az élethez, valamint az emberi méltósághoz, a kisebbségi jogokhoz, a szabadsághoz, a tisztességhez, a jóakarathoz szorosan kapcsolódó vívmányainkat, amelyek érvényesülésekor a történelemben nemzetünk lelki, szellemi, anyagi gyarapodása ment végbe.

Az „Új Kezdet” alapítói és tagjai békeszerető, jogkövető, nemzetünk bűneiért és mulasztásaiért is bocsánatot kérni tudó, a nemzet ellen elkövetett bűnöket megbocsátani, a történelemből tanulni kész emberek vagyunk.

Hisszük, hogy Magyarország és a nemzet jövőjét csak a tisztességes közszolgálat, a békére való törekvés, a megértés, a szabadság és az együvé tartozás megbecsülése, annak minden szinten való érvényesülése, a kisebbségi jogok elismerése, a mindent átható erkölcsi és szociális igazság írott jogban való érvényre juttatása, az emberek iránt való megkülönböztetés nélküli szeretet és tisztelet emelheti fel.

Értékrendünkben meghatározó az emberi szabadságjogok tisztelete, az önrendelkezéshez való jog, a művészeti, kulturális, alkotói szabadság iránti elkötelezettség.

Minden ember azonos jogokkal bír, így az érvényesülés alapja csakis a tudás, tehetség és szorgalom lehet. Elfogadhatatlannak tartjuk a családon belüli erőszakot, a hátrányos megkülönböztetést az állampolgárok között világnézeti alapon, vagy bármilyen más megfontolásból.

Hisszük, hogy a szabadság az egyének közötti egyenlő jogok elvén alapul, a nők jogainak érvényre juttatása, közéleti szerepvállalásuk elősegítése toleranciát és sokszínűséget, új értéket teremt.

Valljuk, hogy Magyarországnak újra szilárd, a jogállamiságot biztosító jogalapokra van szüksége: - új alkotmányra, - valódi önkormányzatiságra, - mindenkire egyformán vonatkozó, szakmai egyeztetések után elfogadott, tisztességes szándékból született új törvényekre, - elfogulatlan bírói hatalomra és igazságszolgáltatásra, - szakmai alapokon működő állami szervezetekre és nyomozóhatóságokra, - a visszaélések és a korrupció kapcsán zéró toleranciára, - valódi sajtószabadságra, - az államtól elkülönülten, függőségmentesen élő és szolgáló egyházakra és egyházi közösségekre, civiltársadalomra, - az életre felkészítő, politikai befolyástól mentes nevelő-oktató, felnőttképzési intézményekre.

A magántulajdon sérthetetlen, a gazdaság csak tisztességes piaci viszonyok mentén működik egészségesen.

Minden honfitársunk számára esélyt kell biztosítani az emberhez méltó élethez. Az elesett, a hátrányos helyzetű és munkájukat vesztettek számára új felzárkóztatási programokra, az élet munkáját maguk mögött tudó, idős, beteg, magára hagyottak esetében valódi szociális igazságosságra, a fiatalok helyben maradását, önálló életvitelét elősegítő, külföldön élő honfitársaink itthoni megélhetését, családalapítását támogató gazdaság- és szociálpolitikai intézkedésekre van szükség.

Felelősségteljes együttműködéssel kell segítenünk a határainkon túl élő magyarság identitásának megőrzését, éljenek a világ bármely részén.

Az „Új Kezdet” alapítói és tagjai helyet adunk sorainkban azoknak, akik hitvallásunkban osztoznak, céljainkkal, valamint a tagokra, támogatókra vonatkozó kötelezettségekkel és jogokkal azonosulnak, akik mindezt bátran vállalják, és másokat is bátorítanak a változtatásra, akik készek fegyelmezett emberi és szakmai együttmunkálkodásra, személyes érdekektől mentes közszolgálatra, és akik egyéni életükben, hétköznapi tetteikben is ezen értékek mentén élnek. Elkötelezettek vagyunk a demokrácia, a többpártrendszer iránt, mely szabad választásokon alapuló, igazságos és arányos választási törvénnyel, valamint azon intézményrendszerrel garantálható, melyek a hatalom kontrollját biztosítják Magyarországon. Valljuk, hogy a közhatalom nem korlátlan, hanem a köz szolgálatára adatott kiváltságos, de ugyanakkor korlátozott és ideiglenes megbízatás, amellyel el kell számolni.

Magyarországnak Új Kezdetre van szüksége.

Elengedhetetlen a széles körű polgári, civiltársadalmi és önkéntességben megnyilvánuló aktivitás, a közéleti stílusváltás, a párbeszéd, a cselekvő lokálpatriotizmus, a kreativitás, a szakértelem, a természeti és épített környezetünk hathatós védelme, azaz egy átfogó társadalmi megújulás. Az Új Kezdet az európai parlamenti, az országgyűlési képviselői, valamint az önkormányzati képviselők és polgármesterek választása során e célok érdekében jelölteket indít, hogy a megválasztottak által képviselt szellemiség, valóban új kezdetet jelentsen a helyi közösségek, társadalmunk, nemzetünk és tágabb értelemben az európai népek életében is.

Az Új Kezdet alapítói és tagjai hitünk és jelen tudásunk birtokában, hazánk iránti elköteleződésünkből vezérelve öntöttük írott formába hitvallásunkat, fektettük le ebben az okiratban céljainkat, kötelezettségvállalásainkat.