e-mail : kapcsolat@ujkezdet.hu

telefon : (20) 368-5865

Dr. Gémesi György

elnök

1956. január 3-án született Budapesten, egy nyolcgyermekes család hatodik gyermekeként. Az általános iskolát Gödöllőn végezte, majd 1974-ben az aszódi Petőfi Sándor Gimnáziumban érettségizett. 1980-ban a SOTE Általános Orvosi Karán szerzett diplomát.

1980-1985-ig az Országos Testnevelési és Sportegészségügyi Intézet orvosaként, 1990-ig a kerepestarcsai Flór Ferenc Kórház sebészorvosaként dolgozott. 1984-ben a Sportkórházban sportorvosi, 1988-ban a Flór Ferenc Kórházban sebészi képesítést szerzett.

1990 októberében a Magyar Demokrata Fórum jelöltjeként Gödöllő város polgármesterévé választották, majd 1994-ben, 1998-ban, 2002-ben, 2006-ban, 2010-ben és 2014-ben újraválasztották a Gödöllői Lokálpatrióta Klub jelöltjeként.

1989 augusztusában lépett be a Magyar Demokrata Fórum gödöllői szervezetébe, melynek hamarosan elnöke lett. 1994-ben az MDF országos választmányának tagja, az év novemberétől a párt önkormányzati feladatokkal megbízott alelnöke, 1996 márciusától 2000 májusáig pedig a Magyar Demokrata Fórum ügyvezető elnöke volt. 2003 februárjától kommunikációért felelős alelnök, augusztustól az Európai parlamenti választás kampánystratégiájának felelőse, november 29-étől pedig kampányfőnök. Alelnöki tisztségéről 2006 májusában mondott le, egyúttal bejelentette kilépését az MDF-ből.

1998-ban választották először országgyűlési képviselővé (Pest megye 4. számú választókerülete, Gödöllő), majd 2002-ben újraválasztották. A Parlamentben az Ifjúsági és Sportbizottság alelnöke, valamint az Önkormányzati Bizottság tagja volt. 2006-ban alulmaradt a szocialista Fogarasiné Deák Valériával szemben.

Megalakulása, vagyis 1991 óta a Magyar Önkormányzatok Szövetségének elnöke. Szintén 1991-től az Európai Helyi és Regionális Önkormányzatok Kongresszusa (az Európa Tanács önkormányzati tanácskozó testülete) tagja lett. 2003-tól az Európai Unió Régiók Bizottsága póttagja, 2007-től tagja, 2010-től pedig a magyar küldöttség egyik alelnöke; a Régiók Bizottságában 2014 végén szűnt meg a megbízatása. 2007-ben a Kormány-Önkormányzatok Érdekegyeztető Fórum társelnökévé választották.

2017. március 15-én Gödöllő ünnepi megemlékezésén bejelentette, hogy Új Kezdet néven pártot alapított.