Kapcsolat: e-mail:
www.ujkezdet.hu

Bibliamagyarázatok

Az igazi szőlőtő: Troznai Lehel

Az igazi szőlőtő

János 15.1 Én vagyok az igazi szőlőtő, és az én Atyám a szőlőműves. Jézus világosan kijelenti hogy  Isten szemében létezik egy hierarchikus rend, ugyanezt János próféta is elmondja.

János1.19-23 . És ez a János bizonyságtétele, a mikor a zsidók papokat és Lévitákat küldöttek Jeruzsálemből, hogy megkérdezzék őt: Kicsoda vagy te?
   És megvallá és nem tagadá; és megvallá, hogy: Nem én vagyok a Krisztus.
   És kérdezék őt: Kicsoda tehát? Illés vagy-é te? És monda: Nem vagyok. A próféta vagy-é te? És ő felele: Nem. Mondának azért néki: Kicsoda vagy? Hogy megfelelhessünk azoknak, a kik minket elküldöttek: Mit mondasz magad felől? Monda: Én kiáltó szó vagyok a pusztában. Egyengessétek az Úrnak útját, a mint megmondotta Ésaiás próféta.

János1.27Ige. Ő az, a ki utánam jő, a ki előttem lett, a kinek én nem vagyok méltó, hogy saruja szíjját megoldjam.

Akárcsak Jézus, keresztelő János is  pontosan ismerte tudta helyét az Úr kezében, ismerte egyben a küldetését és tisztában volt a ráruházott kenettel is.

Jézus egyben kijelenti hogy Ő az igazi szőlőtő,  ezáltal világossá válik hogy vannak hamis szőlő tövek, és hamis szőlővesszők is.

Mik lehetnek ezek? Miről beszél az Úr?

A 15.3 van a válasz. Ti már tiszták vagytok ama beszéd által amit szóltam nektek.

Ugyanez meg van irva az Efezeus 5.26  Hogy azt megszentelje, megtisztítván a víznek feredőjével az íge által.

Kiemelés az Ige által, vagyis azon beszédek által amelyet maga Jézus szólott és, aki valójában a testé lett Ige maga volt.

Másrészt ez azt is jelenti hogy azok akik nincsenek megtisztítva az Ige szavával, és nem az Ige által kijelölt úton járnak,azok a hamis szolölőtövek,  és ezek számára nagyon sötét jövőt fest Jézus.

 János15.5Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők: A ki én bennem marad, én pedig ő benne, az terem sok gyümölcsöt: mert nálam nélkül semmit sem cselekedhettek.

Az Atya a szőlőműves, Jézus a szőlőtő, mi vagyunk a szőlővesszők,  1Korinthus8.6  Mindazáltal nekünk egy Istenünk van, az Atya, a kitől van a mindenség, mi is ő benne; és egy Urunk, a Jézus Krisztus, a ki által van a mindenség, mi is ő általa.

Bizonyság a citromfa ami mégsem termett gyümölcsöt, pedig látszatra pontosan úgy nézett ki mint a gyümölcstermő mégis hiányzott belőle valami, az Ige beoltó vesszeje.

Az ószövetségben, Nem volt lehetőség beoltatásra, vagy belekeresztelkedésbe az Isten népe közé, ez kizárólag a zsidók születési joga volt.

Ha valamely zsidó pogány férjet vagy feleséget vett magának, bár ezt határozottan tiltotta a törvény, a pogány társ nem számíttatott Isten népe közé, nos ezt a hálátlan állapotot szüntette meg az Újszövetség.

Tehát mi vagyunk akik beoltatunk az igazi szőlőtőbe, és a gyümölcstermő szőlőtő életet adó  nedvének köszönhetően eljön a gyümölcstermés ideje az életünkben.

A feltétel az hogy megmaradjunk a szőlőtőn, és az első szellőcske ne bírjon letépni minket.

A ki én bennem marad, én pedig ő benne, az terem sok gyümölcsöt: mert nálam nélkül semmit sem cselekedhettek.

Sok jó gyümölcs, elsősorban a családjaimban, aztán a gyülekezetünkben, és végül a világban.

A  semmi szó bizonyítja hogy Jézus nélkül, a Sz. Szellem kenete nélkül, az Ige életet adó nedve nélkül nemcsak embereket nem tudunk Istenhez vezetni, hanem a magánéletünkben, csalánjaidban is csak a sorozatos kudarcra számíthatunk.

Nézz szét a világban és mond hogy nincs igazam. János 15.7 Ha én bennem maradtok, és az én beszédeim bennetek maradnak, kérjetek, a mit csak akartok, és meglesz az néktek.

kérjetek, a mit csak akartok,  íme a bizonyíték, mert akarjuk az emberek megtérését, akarjuk az Ige terjedését, de egyben akarunk az egészséget, jó munkahelyet, családot, gyereket stb.

A szőlőveszőt beoltatása után átitatja az élete adó nedv, minden egyes részét átjárja,  és pontosan így járja át a mi életünket is minden egyes szükségünk betöltésének az öröme.

János15.9  A miképen az Atya szeretett engem, én is úgy szerettelek titeket: maradjatok meg ebben az én szeretetemben.

Kérdés: Milyen ez az Atyai szeretet?

Az István király miusikálban találunk egy olyan motívumot Koppány egyik pogány dalában, miszerint nem kell olyan Isten aki megöli egy Fiát.

Nem Isten ölte meg Jézust a kereszten hanem a hitetlenség, azért hogy mi hívők lehessünk!

A  János 3.16  Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen, ez nem azt jelenti hogy Isten kíméletlenül legyilkolta a Fiát, hanem hogy az egyszülött Fiát átengedte, odaadta hogy megváltsa bukott teremtményét az embert.

Jézus maga vállalkozott erre a feladatra, egy olyan feladatra amely  számára a legdrágábbat követelte az életét.

Zsidó10.4-7  Mert lehetetlen, hogy a bikák és bakok vére eltörölje a bűnöket.
   Azért a világba bejövetelekor így szól: Áldozatot és ajándékot nem akartál, de testet alkottál nékem,
   Égő és bűnért való áldozatokat nem kedveltél.  Akkor mondám: Ímé itt vagyok, (a könyv fejezetében írva vagyon rólam), hogy cselekedjem óh Isten a te akaratodat.
Mivel nem volt más kiút az ember üdvösségének a visszaszerzésére, Jézus önként a szabad akaratából vállalta ezt a feladatot, előrevetítve hogy az üdvösség megszerzése is minden ember egyéni szabad akaratából kell megtörténjen.

Mindezt azért mert akárcsak a földi élete alatt, a menyben is Jézus maga is be volt oltva az Atya szeretetében,  ezért érezte, tudta mennyire szereti Isten az embert még a bukott állapotában is.

Jézus bemutatta azt a fajta Isteni szeretetet amely nem kapni szeret hanem adni, akár a legdrágábbat is.

János10-11   Ha az én parancsolataimat megtartjátok, megmaradtok az én szeretetemben; a miképen én megtartottam az én Atyámnak parancsolatait, és megmaradok az ő szeretetében. 

  Ezeket beszéltem néktek, hogy megmaradjon ti bennetek az én örömem és a ti örömetek beteljék.

Megmaradni a Krisztusi szőlőtőn, ez a legfontosabb, mert ez a feltétele annak hogy Isten öröme megmaradjon bennünk, és kizárólag ez a fajta öröm az amely sikeressé, gyümölcsözővé teheti az életünket, szolgálatunkat, mert mi lehet nagyobb öröm annál amikor az üdvösség útjára vezethetjük azokat akiket a legjobban szeretünk.

« Vissza az előző oldalra
developed by Webshark © 2008 Új Kezdet Baráti Közösség